Ha már a két ünnep között szerencsésen otthon sikerült maradni, felújítottam a Renault 4+1 ablakemelő kapcsolóját. Négy ajtó, plusz a tetőablak.

Eredetileg arra gondoltam, hogy ilyen fillérfűrészelés helyett a SPAL magyarországi forgalmazójától veszek új kapcsolókat. Sajnos azonban a Renault-hoz már nem gyártanak semmit. Másfajtát meg nincs kedvem belekókányolni, mivel roppant hülyén néz ki a 20 évvel ezelőtt dizájnolt, szögletes vonalakkal rajzolt utastérben. Utóbbi időben szerettek az ablakok nyitva maradni, különösen a tetőablak, amit egyébként nagyon kedvelek, de elég kínos, ha alig lehet bezárni őket.

Úgyhogy filmnézés közben, a szobában javítottam meg őket, kellemest a hasznossal összekötve. Teljesen szétszedtem a kapcsolókat, tehát az érintkezőket is kitoltam- kiszedtem a müanyagházakból. Ahogy várható volt, rendesen be voltak égve az érintkezők kontaktusai (2 db / kapcsoló), de polírpapírral megdolgoztam őket, majd kontaktszprével meglocsolás után mentek is össze. Másnap kipróbáltam őket, és a két hátsó ablak is végre normális tempóban megy fel. 

A tetőablak kapcsolója viszont igencsak le volt robbanva, mondjuk ezt tudtam eddig is. Itt a ház is el van égve, olyan mint az ementáli. Az érnitkező lemezein kontaktus már nem volt, csak korom. Szerencsére a lemezkéket úgy készítették, hogy mindkét oldalán van kontaktus. Így kiszereltem őket, nehezen, de leszedtem a villákról, amelyek tartják, majd a nem használt felükkel tettem vissza őket a rögzítővillákra. Ez elég necces volt (meg is látogattam ez időre a műhelybeli műszerészsatut), mivel a rögzítés nem ilyen csereberére van kitalálva. Végül is egyik rögzítőfül sem tört le, és összeraktam az egészet. A házat is megragasztottam. Igencsak jó lett, most már nem szükséges becsukáskor brutális erővel nyomni, hogy küldjön néhány elektront a tetőablak motorjára.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ja, és még vettem motorolajat a Renaulthoz, (Q8 Advanced, 10W-40 API SL, igencsak magasabb a teljesítményszintje a Renault specifikációjához képest, ami SG) majd valamikor tavasszal megy bele, hoztam olajszűrőt, plusz két légszűrőt a Fiat részére, illetve teletankoltam őket, meg még 50 litert kannákban, a január elsejei jövedékiadó-emelés "örömére".
 

A bejegyzés trackback címe:

https://oldfordworks.blog.hu/api/trackback/id/tr31633546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.