A múltkori beszerzés, szimmering, hűtősapka a Fordhoz és kormánybőr a Renaultra:

 

 

Vasárnap kivettük a Faterral a Fordból a váltót. Az előkészítő műveleteket már korábban elvégeztem, így a kipufogórendszer kikötését, a kardán, a km.bovden és a rükikapcsoló lekötését. A kuplungharangban két csavart hagytam bent. Így fogtunk neki vasárnap. A motor hátsó felén -a Maseratihoz hasonló stílusban- két vízcső található, a vízpumpából érkező a hűtőfolyadék lép be a hengerfejekbe. Ezt az y alakú csövet célszerűbb lett volna levenni, de így is kibuktathattuk a váltót. Könnyű volt. A váltónak itt bőven mértek helyet, akkora placc van, mint egy hangárban. A Maseratinál a váltó kiszedése iszonyat, a visszatétele meg egyenesen pokoli. Nos, a Fordnál a váltó fél óra alatt kint is volt. Elsőként megcsodáltam a váltóolajtól teljesen szétrohadt váltó felfüggesztést. A gumi porlik, azon is csodálkozom, hogyan tartotta egyáltalán a helyén. A váltó iszonyatosan mocskos, olajsár borítja, úgyhogy ahogy múlt évben a balsikerű Maserati váltókiszerelésénél, itt is első dolog a mosás lesz magasnyomású mosóval, az emésztő fölé állított raklapon. Amikor tiszta, csak utána lehet elgondolkodni a szívtranszplantáció hogyanján. Ugye az 1-es szinkron elköszönt, a roncsautó váltójából csupán ez jön át remélhetőleg. A művelethez kifénymásolom a Ford szervízmanuálból a váltó szétszereléséhez kapcsolódó oldalakat, bár valószínűleg Fater szakmai segítségére is épp ugyanolyan szükség lesz. Váltót még nem szedtem szét soha.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kell majd a váltókulisszának is egy felújítás. Eredetileg sem volt rossz, de hogy- hogynem, a km milliomos roncsautó kulisszájának három karja sokkal jobb. A karok perselyei kevésbé vannak megkopva, tulajdonképpen csodálatos módon lógásuk semmi nincs. A váltótartó gumibak tragikus, kiszerelve még inkább az:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kuplungszerkezet jó. Amikor meglett az autó, 18 éves koromban, cserélt Fater meg Nagyfater kuplungtárcsát. Az autót 32313 km-el vettem meg, és éppen 32000 valamennyit tettem bele. A tárcsa jó, 8 mm vastag, még 1,5 mm-t bírna. Ennek ellenére ki lesz váltva azzal a tárcsával, amit múltkor találtam a padláson, amikor a fesszabályzót próbáltam előtúrni. Annak a tárcsának vastagsága 10 mm. A kinyomócsapágy kér némi zsírt, amúgy okés, a kiemelőszerkezet rugói, három karja is megfelelő, a futott km.-nek megfelelő állapotú, visszaszerelhető lesz változtatás nélkül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel volt más dolgom is, ezért egyenlőre a három váltórudat szépítettem meg, átjárattam a menetes kapcsolócsapokat, illetve tisztítás után festét kaptak a rudak. Ugyanezt kapta a váltóhídon keresztülvezetett kézifékrúd is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oldfordworks.blog.hu/api/trackback/id/tr942080139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.