Mostanában egy informatikai rendszert tesztelek a munkahelyemen, így a szokásosnál is többet seggelek a számítógép előtt. Viszont jó lenne végre beállítani tisztességesen a Fiat kormányművét, elég kényes vagyok arra, hogy a ne húzzon semerre sem, a kormány pedig egyenes vonalú egyeneletes mozgás esetén miliméterre középen álljon, mindez úgy, ha 80-nál elengedem a kormányt, egyenesen haladjon az autó, mintha zsinóron húznák. Szóval jól esett valamit csinálni este az intenzív egérkattingatás meg parancssorba írogatás után, úgyhogy hajrá.

A kerékösszetartás beállítása a klasszikus megoldás szerint történik a Polszkinál, ha ezt klasszikusnak lehet hívni: menetes összekötő, két gömbfejjel, jobb és balmenet oldalanként, csövet forgatjuk, geometria állítódik. Na most, mivel legutoljára ezen Nagyfater mókolt kb. 10 éve, ezért az összekötő csövek forgatása teljesen esélytelen volt, nemhogy kézzel, megfelelő szerszámmal sem. (Az összekötőcsőre egyébként a lengyelek rárakhattak volna hatlapfejet, de mivel az olaszok sem tettek rá, így ők sem.) Így elsőként, mielőtt "sasszem" Fater nekiállna beállítani, először forgathatóvá kell tenni ezeket az összekötőket.

Ehhez pedig ki kell őket szerelni, az alvázvédőből, rozsdából, egyiptomi teveszarból álló koszréteget le kell vakarni, meneteket átjáratni. Ezt tettem, azaz tettük meg csütörtök este. Elsőként megpróbálkoztam a gömbfejkiverővel kiütni a gömbfejeket. Ez nem jött össze, kértem Fatert, legyen olyan kedves, és vegye ő kezelésbe őket, 10 perc neki. Fater nem egy kifejezetten erős testalkatú, de vasas múltjána köszönhetően pontosan és nagy erővel tud odabaszni, ahova köll. Így is kellett püfölnie egy darabig a kiszedővillát, mire engedtek a csuklók, ezek mindegyikén lévő kónusznak 29 éve volt arra, hogy berohadjanak a karok furatába, és ezt az időt ki is használta mindegyik erre. Na mindegy, kijöttek (Fater megint alakított, hozta a formáját.) Mivel most jó alkalom volt erre, kaptak a függőcsapszegek egy extra adag zsírt. bár így is elég jól fordulnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pucolás, eléggé daráztam, hogy mennyire rohadtak össze ezek a finom menetek egymással, a gömbcsuklóké, meg az összekötőrudaké. Meglepő és szerencsés módon mindegyik könnyen szétjött, majd jó sok olaj segítségével kézzel is könnyen forgathatóvá is váltak a rudak. Gömbcsukló porvédőkből felmentek a Hegyalja-féle generálporvédők, plusz egy adag zsírt is kapott mindegyik. Elég kemény, hogy ezek teljesen eredetiek, pedig olyan 80 ezer km van az autóban. Az optikára most időhiány (aznap be akartam fejezni), meg a szúnyogok miatt most nem gyúrtam. Visszarakáskor le kellett vennem a kormánykereket is, végre vissza lehetett tenni eredeti pozíciójába. Este 10 után fejeztem be a munkát. Szombaton jön újra Fater, majd szeme, meg a generál kerékösszetartás beállító rúd segítségével beállítjuk a kormányzást. Erről majd hétfőn.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Íme az egyik kerék:

A bejegyzés trackback címe:

https://oldfordworks.blog.hu/api/trackback/id/tr82140206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

p44 2010.08.13. 10:03:49

Hali!

A Maserati meg van még? Nem eladó?

üdv
a renix-bendixes-skodás :)

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2010.08.16. 13:46:38

Szia,

már elment, ahogy az oldaldoboznál írtam. Örülök neki. Nekem túl bonyolult volt, de nézzük a jobbik oldalát, van helyette Polszki :-)