Alkatrészek a Hegyaljától

A hét során tovább pörögtem az etanol átalakításon. Ahogy már írtam korábban, a Ford motorja igencsak magas oktánszámú benzint kíván. Az igen magas kompresszióval rendelkező motorok fénykora a 60-as évek, illetve a 70-es eleje volt. Környezetvédelmi szempontok kevésbé számítottak ez idáig. Mehetett az ólomtetraetil, nem volt probléma, lehettett tankolni például az Esso Golden-t 100-as oktánszámmal, maximum a használók hajigálták ki a gyertyákat 5-8000 km-ként. Ez a korszak tartott egy darabig. Van egy olyan 75-ös német Auto Motor Sport-om, ahol az egyik cikk az új alacsony etiltartalmú benzin teszteléséről szól, mellékletként, nóvumként ismertetik is az olvasóközönséggel a magas etiltartalom káros hatásait, úgy a motorra, mint a környezetre.

A Ford esetében előfordult anno, hogy még 98-al is hajlamos volt bekopogni, nagyon érzékeny volt, hogy tényleg megvan e a szükséges oktán. Emlékszem, ebből a szempontból nemzeti olajtársaságunk elég gyengén teljesített. Most, láthatjuk milyen árban van a 95-ös, és a fölötte árazott prémium benzinekért teljesen irreális összegeket kérnek el. És közel sem biztos, hogy megvan annyi oktán, amennyi kell. Itt (más szempontból szerencsére) nincs injektor-vezérlő hogy utána menjen a benzin kopogási határának, és ennek megfelelően szabályozza az előgyújtást.

Így az etanolra átállás elsődleges fontosságú. Ennek megfelelően a héten elkezdtem felhajtani, milyen fúvókákkal válthatnám ki a meglévő tüzelőanyag főfúvókákat. Van a tartalék karburátorom, az olvasók már láthatták egy héttel korábban. Az ebben lévő fúvókákat persze át lehetne fúrni, de én viszolygok ettől, hogy az eredetit dolgozzam át, ez csak a legvégső eset lenne. Még akkor is, ha ez a porlasztó az élete hátralevő részét egy zacskóban töltené a padláson. Ha bármilyen esély van pótalkatrész beszerzésére, úgy inkább azon a vonalon kell elindulni.

El is indultam. Elsőként a szokásos körök: természetesen karburátor felújító készlet nincs sem a Bárdinál, sem az Unixnál már az ilyen öreg fogkefékhez, mint a Ford. Az is csoda, hogy az van készleten, amit látni lehet náluk. A következő kör, a mit tegyünk bele, ami ugyanolyan? Szocialista autókból sok jött országunkba, és bagóért van hozzá minden. Hétfőn felhívtam a Szlaukó-t , tudna –e szerezni Lada vagy Skoda főfúvókát, csak úgy magában, mivel a többivel semmit sem tudok kezdeni. Mondta a boltossrác, hogy van még egy –két darab a polcon, jöjjek el. Kedden becsomagoltam magamhoz az üres porlasztóöntvényt, majd délután kiderült, hogy amit ő fúvókának nézett, az tűszelepház. Hát ez nem jött be.
Aztán nézegettem még mindenféle autósboltok kínálatát, meg telefonálgattam vadul, de külön nincs, már 5 éve nincs, soha nem is volt külön. Ezek után jutottam el a Hegyalja webáruházába.

A Hegyaljánál még a Maserati-s időkben vásároltam, egyetlen gond van csak velük, hogy hozzánk képest a világ végén vannak. (Tartanak viszont a Weber 36 DCNVH porlasztóhoz felújítókészletet, illetve náluk kapható Fiat 131 kormányműhöz minden, amit a Biturboba is adaptáltak annak idején.) Mindenesetre a webshopban végre láttam egy fotót a Lada főfúvókáról. Jó csúnya fekete-fehér kép volt, de legalább úgy tűnt, van esély arra, hogy M5-ös menete van. A cucc az akciós termékek között volt, kemény 104 forintért.

Ez az!- ordítottam föl kollégáim nagy örömére. Felvéstem a cikkszámot egy sajtcetlire, majd elkezdtem körbenézni, hátha van más egyéb is, ami ilyen megmaradt alkatrész. Végigpörgettem az „Akció” menüpontot, megnéztem az összes terméket, az iroda ablakából látni lehetett, hogy Budaörsön füstöl a szerver e szokatlan terhelés hatására. Össze is írtam egy kívánságlistát, majd felhívtam a cég rákosborzasztói nagykövetségét (Nadin Bt.), hogy lehetne ezt megrendelni.

A gond az volt, hogy én válogatni kívántam az alkatrészek között, mivel egy cseppet sem biztos, hogy amit én rossz minőségű fekete- fehér képen megnéztem, az tuti jó lesz. A Nadinnál készségesen meghallgatták óhajomat, amivel csak az a gond, ami a webkatalógusban zölddel van szedve, azt nem lehet visszáruzni Budörsre. Tehát úgy rendeljem ezeket, hogy mély tisztelettel el is kéne vinnem őket. Ez így nem fog menni. 

Felhívtam így a HQ-t, értékesítési osztály, akit hívni szerettem volna éppen szabadságon volt. Helyette a cégvezető, Szuchacsev úr vette fel a telefont, aki nagyon készségesen meghallgatta problémámat, és azt javasolta, hogy küldjem el számára azokat a cikkszámokat, amik érdekesek lehetnek. Ha ez megvan, kiküldi a kisker boltjukba, ami szintén Budaörsön, a Baross u. 87. alatt található. Így készítettem egy táblázatot, és elküldtem a számára. Itt is szeretném megköszönni figyelmességét és segítségét! Visszajeleztem neki, hogy pénteken tudnék menni Budaörsre. 

Felvirradt péntek, így lehoztam a tartalék porlasztót a padlásról, bezacskóztam és betettem a hátizsákba az iratok mellé. Kellemes súlyt adott a táskámnak, de hát a vonat elbírja. Munkahelyemről léptem kettőkor, Budaörsön a busz elvitt a világ végére, majd némi kérdezősködés után megtaláltam a boltot. Mit hoztam el végül is?



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- volt karburátortömítés valami Solex-hez, aminek a teste ugyanolyan, mint a TDID-nek, annyi különbséggel, hogy nincs szellőztetőszelepe, így a tömítés azt a részt nem tartalmazza. De mivel ott szellőzik a rendszer, valszeg tökmindegy, hogy hány köbmm-el nagyobb felületen teszi ezt. Ettől a hiányosságtól függetlenül tökéletesen passzolt a mintához. Csúcs! Lásd alant. Mind a 6 jött velem, ami a Hegyaljánál volt.
- Kikértem többféle gyorsítószivattyú-membránt. Ebből egy lett csak jó sajnos, de egy is több mint a semmi. Amúgy tökéletes! Annyit kell mókolni rajta, hogy a működtető szelep szárának hosszából le kell fűrészelni, majd a felületet szépen eldolgozni, ami igazán vegytiszta kontárkodás, de legalább át lehet élni, hogyan próbálták megjavítani a legvidámabb barakkban az idekerült nyugati autókat.
- 4 kerékagy anya a Polszkihoz. Ez fogyóeszköz, már olyan értelemben, ahogy egy anyacsavar fogyóeszköz lehet. A szélét kell elverni, így rögzíti önmagát. Ennyi viszont örök időkig elég lesz.
- Vettem 4l Agip Sigma Diesel olajat a furgonra gondolva, jó olcsó volt ez is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


- És a non plus ultra, a Lada karburátor fúvókák. Két kis ékszer 112, és 117-es méretben, de ez nem izgat fel túlságosan, mivel a Ford esetében 122,5-ről indulva  15%-os keverékdúsítással számolva 140-es kell majd az első torokba, illetve 140-ről indulva 160-as a másodikba. 1,4-es fúrónk van (persze fúvókadörzsárak sem ártanának). 1,6-ost a Faborytól próbálok szerezni, jelenleg Hollandiában van, de elvileg már úton van ide. Kedden kiderül, van -e, egyébként a héten a másik attrakció az 1,6 mm-es fúró felhajtása volt. Ez a két fúvóka az igazi kincs, a többi csak körítés! Mission accomplished.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amit sajnáltam: volt V4-es de 1500-as motorhoz volt felújító készlet, minden földi jóval, de egytorkú porlasztóhoz. Amikor a webshopban nézelődtem, egészen begerjedtem, hogy a megnevezés ("karb.jav.garn. Fomoco") talán az enyémhez való komplett, minden földi jót tartalmazó cuccot takarja, de máshogy alakult. Ha mondjuk lett volna egytorkú szívósorom, karburátorral meg légszűrőházzal, elgondolkodtam volna a vételen. Ahogy Szuchacsev úr, úgy a boltos srác is nagyon segítőkész volt, annak ellenére, hogy ilyen filléres apróságokat vásároltam náluk, neki is köszönettel tartozom! Úgy tűnik viszont, hogy fúvókaügyben még nyomok egy kört a Hegyaljánál, mivel mindegyik fúvóka jó nekem a jelen helyzetben. A vásárlásnál említésre került, hogy elfogyott a főfúvóka (eredetileg hatot akartam vinni), de hogy a 112-es –e, vagy az összes, ez nem volt egyértelmű. Na mindegy, ezt majd a Nadin-nal leboltolom, mivel most már tudom, hogy jók a porlasztómhoz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szombat este azért keményen újra végigtoltam a Hegyalja webáruházat, úgy néz ki, lesz még egy zarándoklat Budaörsre pénteken. Átnéztem ugyanis a Flamisch- féle könyvet (Gépkocsi porlasztók és befecskendező szerkezetek), és az első Audi 80-as 100-as és Coupé-ban használtak egy olyan motort, ami egy Solex 32/35 TDID karburátor táplált. Rajzok alapján ugyanaz (meg típusszám alapján is), és van készleten a Hegyaljánál! A többi aprócikk már csak ráadás, ha bejön.

30 év után új gyorsítószivattyú membrán, Ford

A pénteken megvásárolt membrán tökéletesen adaptálható volt a porlasztóba, mindössze a dugattyúszárat kellett lerövidíteni, de ez kb tokkal-vonóval megvolt fél óra alatt. A két membrán között ég és föld a különbség, a régivel gyengén spriccelt valamit, kemény száraz a membránanyag, ezzel meg -mivel jóval nagyobb nyomással dolgozik, nagyobb az útja, mivel nincs az anyag megkeményedve- hosszabb ideig küldi be a naftát. Köridőt fogok javítani Spa- Francorchampsban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fiat etanol projekt

A Fiaton a gyújtást 15 fokra állítottam, és beküldtem az etanolt. Hogy milyen? Dízeles jellegű, a motor nem annyira pörgős (tudom, erős szavak ezek egy Polszkival kapcsolatban), nyomatékosabbnak tűnik, valamivel halkabban jár, hidegindítás elmegy, alapjárat simább. Kb. ennyi derült ki, amíg egy próbaút keretében kiugrottam az M0 felhajtójának körforgalomjáig. Úgy tűnik, megfelelő lesz a szesz. Az etanol-hype okán elkezdtem foglalkozni a Renault tartalék benzinnyomás-szbályzójával is, a kérdés itt az, mekkora plusz előfeszítés kellhet majd a szabályozó rugónak. Persze először a szokásos körök itt is le lesznek futva: fél etanol- fél benzin, háromnegyed etanol- egynegyed benzin. Aztán majd kiderül, mennyire tud utánna menni a Renix vezérlő.


 

Önindító optikai tuning, Ford

Vasárnap került sor az önindítóra. Mivel teljesen jól működött, a kommutátor, a kefék megfelelőek voltak, ezért optikai feljavítás volt csak, a már megszokott: a több réteg festék levakarása után az alaktrészek zsírtalanítása és festése. A festés most nem lett túl szép, valamiért megfolyt, de mivel lent a motor oldalán van az önindító, nem túl feltűnő helyen, jó lesz úgy is. (Képek sajnos összevissza.)


 

A bejegyzés trackback címe:

https://oldfordworks.blog.hu/api/trackback/id/tr672005756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maseratisti 2010.09.20. 21:24:14

Ahogy a Maseratis felújítást, ezt is élvezet olvasni :-)
süti beállítások módosítása