Fiat: felnik, homokszórás majd festés, Ford+Renault: vásárlás
2010.06.08. 09:34
Polszki: Felraktam a Mustár kerekeit, majd a négy levett kerkéről lebontottam a gumiabroncsokat, és szerdán leadtam a tárcsákat Nagytarcsára homokszóratni. Hétfőn lesznek meg.
A Bárdinál kaptam főtengelyszimmeringet előre és hátra. A hátsó elég necces: speciális méret, plusz van védőajka is. Előtte nézelőttem mindenféle helyeken, aztán csütörtökön -mivel előbb startolhattunk haza a melóból- becéloztam a Bárdi HQ-t, az Orczy úton. Vettem még hűtősapkát is. Mindezt ugye a Fordhoz.
Extra mákom volt, mivel ugyanitt a Renaulthoz kaptam kormányédőt. Ez nem valamiféle tuctucjankó megoldás lesz. Eredetileg a Renault kormánya szériában bőrborítású volt az amcsi piacra, ám a bőrözés az elmúlt 20 év alatt teljesen tökrement, hiába kenegettem bőrápolóval, mint a Maserati esetében. Na most, korábban vettem már a Bárdinál kormánybőrt, ami nagyon szépen telepíthető a kormányra, olyan mint a gyári. Maria Cavallo gyártmányú egyébként. Egy gond volt vele: amikor vásároltam, csak szürke színben volt, ami a bordó dukkóhoz, a bordó (pornókőnig) belsőtérhez nem igazán megy. Egészen megútáltam azóta, mióta láttam ugyanezt a Bárdinál bordóban. Kiderült, hogy később már nem nagyon lesz ebből a kormánybőrből, főleg ilyen extrém színben. Mert a feketét meg a cserbarnát még csak-csak megveszik, a pirosat a boyrészerek nagy ritkán, de az ilyen konzervatív bordó a kutyának sem kell. Ha van elfekvő a boltban vagy a Bárdi hálózatban, akkor lehet, egyébként nem.
Kérdeztem az eladót, mi a helyzet ezzel. Némi adatbázis keresés: van egy, az óceánároki boltjukban. Az meg hol van? Ő sem tudta, telefonszámot adni tud. Mindenesetre megpróbáltam lefoglani, nem vették fel. Mire kijöttek az alkatrészek a raktárból, leboltoltuk hogy áthozzák a Mariana Óceán árokban lévő boltból a központba, majd pénteken kihozzák a melóhelyemre. Ez a rugalmasság! Meg is jött, képek majd a hétfői posztban.
Szerző: biturbo s - félázsiai bunkó állat
Szólj hozzá!
Címkék: ford renault bárdiautó szimmering hűtősapka
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.