A hétvégén a második gólyaláb került sorra. Kissé nehezebb volt, mint az első összerakása.

Szombaton vettem három doboz festéket: egy szürkét, meg két selyemfényű feketét. Majd vasárnap kezdődött a napi verkli: alvázvédő levakarása, csiszolás, zsírtalanítás, festés. Kellemes változatosságként, a tisztogatás dögunalmas munkáját már a teraszon tudtam végezni, közben néztem, hogy bújnak elő a hóvirágok. Na jó, ez így szentimentális marhaság, mindenesetre nem a műhelyben kellett üldögélni, a festékszagban. A hátsó híd ilyenforma restaurálásánál valszeg kompersszorból fújjuk majd az anyagot, mert arra kapásból 5 flakon spray el menne, így elég kevéssé éri meg. (Bár a veteránautómókolás nem a racionalitásról szól.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán fújtam, ez már jól megy, mondjuk a festék is elég szépen terül...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amíg száradt, leápoltam a felső tányért, ami egy nagy szilentblokk tulajdonképpen, és a toronycsapágy funkcióját látja el, bár kissé olcsóbb, és szerintem sokkal tartósabb. A fényezők ezt is rendesen lefújták, ahogy nem kellett volna. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megkapta a gyári fekete színt, elég jó az árnyalat, amit a boltban kiválasztottam. Időtöltésnek lefestettem még a kormánysegédkar házát (feketére), meg a kar tengelyét is (szürkére). Amikor minden megszáradt elkezdtem összehúzni a rugót. Amikor már rendesen feszült, az egyik összehúzó eldobta magát oldalra, a másik mellé, szerencsére az ujjam nem volt az útjában, csak a bőrt vitte le.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néhány káromkodással később széttekertem az egészet, majd újra összehúztam, ez után már sikerrel. Ment be a helyére, erről fotó nincs, mivel csak két kezem van, és jobb lett volna egy harmadik, amivel a rögzítőcsavart is könnyebben a helyére tudtam volna tenni. Na mindegy, meglett ez is, remélhetőleg többet már nem kell szétszedni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oldfordworks.blog.hu/api/trackback/id/tr91780065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása