A hétvégére maradt az első futómű felújítási munkáinak a vége. A megszokott módszerrel szépült meg a stabilizátorrúd. A gumiágyak még elfogadhatóak, de az esetleges cserét könnyen nem is lehet megoldani. Eredetileg a stabilizátor végéről leszerelhető a gumiágyat rögzítő persely. Na most, ez nálam olyan szépen összerohadt a 40 év alatt, magával a rúddal, hogy meg sem kíséreltem levenni őket. Így viszont fent kell hagyni az eredeti FoMoCo stabigumikat, vagy ha csere van, a gumi cseredarabot meg kell vágni, mivel nem lehet immár lehúzni őket a rúdról. Némi gumiápoló anyag felvitelével próbálom élettartamukat megnövelni. A képen a hátsó gumiágyat rögzítő persely:

Lengőkarok is elkészültek, szépek lettek. Elsőként kipréseltem a szilenteket. Eredetileg úgy gondoltam, hogy ezt meghagyom a szilentblokkosoknak, de egyszerűbb a városban (tömeg)közlekedni, hogy ha a két kart otthonhagyhatom. Mivel a Renault alsó háromszög-lengőkarján pontosan ugyanolyan külső átmérőjű szilentek vannak, mint a Fordon, így egy megmaradt külső fémház segítségével könnyen kinyomtam őket. (A belső átmérő viszont csak 12 mm sajnos, így nem lehet kiváltani őket a Fordon, hogy megveszem a Renaulthoz valót.) Tisztítás, festés, és bekínlódtam a talpasokat a helyükre. A lengőkar furatába nagyon szorosan passzoltak, ezért volt nehéz a művelet. Reszelgethettem volna a helyüket, de azt gondoltam, annak itt nincs helye, minél szorosabban álljon. A szegecsek helyére csavarokat ad a Frap, mégpedig egész jó minőségűeket, rendesen meg is húztam őket. 

A féktárcsákat csak letisztítottam, majd valamikor befogom az esztergába, és a pad beindítása nélkül, kézzel körbeforgatva, indikátorórával megmérem ütnek e valamennyire. Eredetileg a Fordon a fék volt a legyengébb, a jobb első tárcsa rendesen ütött. Ezek már Brembo-k, a leállítás előtt egy évvel vettem őket, asszem 99-ben, és teljesen jó állapotúak. De egy mérés hasznos lesz. Itt a kerékagyba ugye lesz két szimmering, a kerékcsapágyak csupán új zsírtöltést kapnak majd.

Nade, hova fog visszamenni a kész első futómű? Sajnos a karosszériázáshoz lábon kellett tartani az autót, bár nem gondoltam volna, hogy a rugótornyok környezetében ilyen szép rozsdagócot találok. Tessék, a vezéroldali ilyen, megkapargatva a pár kiló felvitt alvázvédőt. A jobbos (harmadik kép) valamivel szebb.

Fater megnyugtatott, megoldjuk. Elkészíti lemezből a tornyok pontos mását, majd ezek lesznek behegesztve. Ez valszeg a pontos munka érdekében egy hétvégét meg fog kívánni, meg a láng mellé kell egy védőgázas gép is. Nehezíti a dolgot, hogy a kaszni le van már fényezve, bár ahol dolgozni kell, szerencsére valamennyire távol esik a dukkótól.

Foglalkoztam a futómű apróalkatrészeivel is, bár kevéssé motiváló üldögélni, és a kiszerelt csavarokról meg anyákról vakargatni a mocskot, de ezt is meg kell tenni. Készítettem még a középső kormányösszekötőre porvédőt, az elveszett helyére. Erre még gumi porvédő is kerül, noha nem lehet rögzíteni, ahogy a normál több irányba kitérő gömbcsuklókon.

Úgy tervezem, a hét végén kiveszem a motort, meg a sebességváltót, majd a jövő héten elviszem a gumialkatrészeket: a sebességváltó gumitrapézát, meg a két motortartó bak tappancsot, a két most kivett lengőkarszilentel együtt a Lenkeyhez.

A hétvégén Fater ráért, és kirobbantotta a talpasgömbfejeket a lengőkarokból. Ehhez leköszörülte a rögzítőszegecsek fejeit, ami nem akármilyen acélból volt, így többször is elhangzott tőle, a veterán és youngtimer autósok körében közkedvelt "ebben még volt' Anyag!" mantra. A szegecsek fejének maradékát gyakorlatilag le kellett vésnie, főleg a hátsóét, ahova nem fért be a flexxel. A kiszedett talpasgömbfejeket félretettem, ugyanis tokozásuk remekül alkalmassá teszi őket arra, ha netán felújításukra volna szükség, hogy zsírzógombot kapjanak, ami az élettartamukat jelentősen megnövelné. Bár azt hiszem, hogy erre nem is lesz szükség, maximum a nagyon távoli jövőben. Fater műtéti eszközei:

Beépítésre kész a kormány-segédkar! Ahogy korábban meséltem, az előző tulajdonosnál ez tönkrement, majd sajátos, öt forintot nem érő kontármunkával próbálták megjavítani. A javítási munkám célja egy pontosan illeszkedő új persely készítése volt. Előzőleg próbáltam megfelelő méretű (külső átmérő 20mm, belső 15mm) kész bronz, vagy acélperselyt keresni, de végül is az elkészítés maradt. Egy korábbi teherautó szilentblokk acélperselyét találtam megfelelőnek az átalakításra. Elsőként a furatot fúrtam fel 14,5 mm-re. 

Sajnos az esztergapadunkra készíteni kell majd egy olyan szíjtárcsát, ami megfelelően alacsony fordulaton tudja forgatni a munkadarabot. Így, mivel a fordulatszám elég magas volt, csak nagyon lassan tolhattam előre a fúrót, valahogy olyan sebességgel, ahogy Demszkygrádban épül a 4-es metró. Bár én valszeg nem fogok leigazolni a Csíkoskatonkákhoz, a Markó utcába :-) A fúró éle is megmaradt, a furat meg elkészült. Eleinte a standard vágó- fúró- üregelő szprét használtam, aztán motorolajjal kentem, de a fúráshoz legjobb a Maserati sebváltójából leereszett vastag váltóolaj volt. Haladtam 2-3 mm-t majd leállítottam, elhúztam a szegnyerget a fúróval, és telelocsoltam a készülő furatot az olajjal. Majd elindítottam, és megint haladtam 2-3 mm-t.

Haladtam szép lassan.
 

Másnap folytattam, elsőként megfelelő reggelivel...

A nyers furat utómunkálására találtunk Faterral megfelelő dörzsárat, Fater nagyon óvatosan átküldte a furaton. A külső átmérőre alakítással folytattam a munkát, hasonló óvatossággal, és a fáin Maserati féle használt váltóolajjal. Fater felszerelte és beállította a kést, aztán rámhagyta a többit. Itt is minimális előtolást alkalmaztam, óvatosan munkáltam a perselyt.

Feleségem is gondoltam, úgy értve, hogy egy jó nagy konyhai dörzsinek megfelelő forgácsot is sikerült termelni.

Elkészült perselyt -köszönhetően, hogy a készítéskor tizedenként haladtam előre- könnyen, de húzósan be tudtam sajtolni a házába. Ez után már csak a szépítés maradt hátra: feltettem a műanyagfedeleket, tömítőgyűrűt kapott a a persely, hogy a kenőanyag bent maradjon, és hasonlók. Kenésnek váltóolajat kevertem össze egy kis zsírral. Végül összement. Felhasználtam a múltkor a lengéscsillapító tokban talált acélkarikákból kettőt. Ez lett a vége:

A hétvégén a második gólyaláb került sorra. Kissé nehezebb volt, mint az első összerakása.

Szombaton vettem három doboz festéket: egy szürkét, meg két selyemfényű feketét. Majd vasárnap kezdődött a napi verkli: alvázvédő levakarása, csiszolás, zsírtalanítás, festés. Kellemes változatosságként, a tisztogatás dögunalmas munkáját már a teraszon tudtam végezni, közben néztem, hogy bújnak elő a hóvirágok. Na jó, ez így szentimentális marhaság, mindenesetre nem a műhelyben kellett üldögélni, a festékszagban. A hátsó híd ilyenforma restaurálásánál valszeg kompersszorból fújjuk majd az anyagot, mert arra kapásból 5 flakon spray el menne, így elég kevéssé éri meg. (Bár a veteránautómókolás nem a racionalitásról szól.)

Aztán fújtam, ez már jól megy, mondjuk a festék is elég szépen terül...

Amíg száradt, leápoltam a felső tányért, ami egy nagy szilentblokk tulajdonképpen, és a toronycsapágy funkcióját látja el, bár kissé olcsóbb, és szerintem sokkal tartósabb. A fényezők ezt is rendesen lefújták, ahogy nem kellett volna. 

Megkapta a gyári fekete színt, elég jó az árnyalat, amit a boltban kiválasztottam. Időtöltésnek lefestettem még a kormánysegédkar házát (feketére), meg a kar tengelyét is (szürkére). Amikor minden megszáradt elkezdtem összehúzni a rugót. Amikor már rendesen feszült, az egyik összehúzó eldobta magát oldalra, a másik mellé, szerencsére az ujjam nem volt az útjában, csak a bőrt vitte le.

Néhány káromkodással később széttekertem az egészet, majd újra összehúztam, ez után már sikerrel. Ment be a helyére, erről fotó nincs, mivel csak két kezem van, és jobb lett volna egy harmadik, amivel a rögzítőcsavart is könnyebben a helyére tudtam volna tenni. Na mindegy, meglett ez is, remélhetőleg többet már nem kell szétszedni.